Thomas Café ©

Bevezetés

Egy régi mondás szerint "Amilyen az istened, olyan az életed". Nem mindegy, hogy Isten van vagy nincs, ha van, milyen, és hogy ez itt és most mit jelent a számunkra. A világnézet nem csupán elméleti dolog és magánügy, hanem a hétköznapi döntéseinkben, a jellemünkben, az életvitelünkben s így a kapcsolatainkban is megjelenik.

Ma Magyarországon tucatnyi bejegyzett buddhista közösség működik, a gyakorló buddhisták és a buddhizmussal szimpatizálók száma 5 és 10 ezer között van. Japán és kínai, koreai és tibeti eredetű irányzatokat egyaránt találunk. Ezek között a Buddhára visszavezethető világnézeti alapokon túl nem kevés módszertani eltérést találunk, és nem véletlenül különültek el egymástól (théraváda, karmapa, zen, amida-kultusz stb.). Ami azonban etikai megközelítésüket és állásfoglalásaikat illeti, igenis lehet egységes buddhista etikáról beszélni.

Talán nincs két olyan vallás, amely annyira ellentétes lenne, mint a buddhizmus és a kereszténység, és a világnézeti különbségek természetesen az embertan és az etika területén is megjelennek. Ennek a rövid, bevezető jellegű összehasonlító tanulmánynak a célja egyszerűen a különbségek tisztázása, mert - bármilyen hihetetlen - napjaink korszelleme még ezt a két vallási rendszert is igyekszik összemosni. Ezért a buddhista állásfoglalást keresztény szempontú kritikai megjegyzések kísérik.

A tanulmány négy területre koncentrál, az etika négy alapkérdését követi:
1. Kicsoda és micsoda az ember?
2. Milyen erkölcsi elveket kövessen az ember?
3. Miért cselekedjen az ember erkölcsösen?
4. Képes-e, és hogyan képes az ember az erkölcsi elvek szerint élni?

1. Kicsoda és micsoda az ember?

A buddhizmus szerint
Az igazi kérdés az, hogy mi az ember: valójában mi az, ami felteszi magának azt a kérdést, hogy "ki vagyok én"? A buddhista meditációban szerzett tapasztalat szerint a válasz ez: az egó folyton változó, mulandó pszichikai és fizikai elemek folyton változó, mulandó halmaza. A hétköznapi értelemben vett "én" tehát nem létezik, illúzió. Ennek nem tudása, a maradandó egóba vetett hit minden baj oka. Ez a tudatlanság, illetve az illúzióhoz való ragaszkodás ("szomj") okozza a szenvedéssel teli életek céltalan, pokoli forgatagát (lélekvándorlás). Összefoglalva: az ember tkp. pszichés létező, metafizikai-pszichikai problémája van, és ilyen jellegű megoldásra van szüksége.

Megjegyzés
(a) A buddhista misszió módszertana szerint a keresőnek "nem kell hinni semmiben", előbb legyen saját tapasztalata (meditáljon), és ha tapasztalata igazolja a buddhista tanítást, akkor higgyen Buddhának. Valójában körérvelésről van szó, mert a meditációs technika eleve a buddhista tanításra épül: az embert izolálva, az Istennel való kapcsolat lehetősége és szükségessége nélkül kezeli. Az ember pedig - éppen mert csak teremtmény - nem is talál önmagában semmit, ami abszolút, változatlan, örök, hiszen csak a Teremtő az. Az emberi személyiségnek csak a személyes Teremtőjével való viszonyon belül van (lét)értelme.
(b) Buddha az ember lényének analizálása közben sorra rámutat az egyes fizikai és pszichikai elemekre, és rákérdez: "Ez vagy te?" A válasz mindig "Nem", így látszólag joggal teszi fel a kérdést, hogy "Akkor hol van az éned?", és a helyes válasz a "Sehol". Az "egész" azonban mindig több, mint a részei halmaza. Ahogy a víz tulajdonságainak listája sem egyenlő a hidrogén és az oxigén tulajdonságainak az összességével, ugyanúgy az ember lénye, személyisége sokkal több és más, mint fizikai és pszichikai elemeinek puszta halmaza.

A kereszténység szerint
Az igazi kérdés az, hogy kié az ember? A természet, a lelkiismeret és Isten írott kinyilatkoztatásának a vizsgálata alapján a válasz ez: az ember Istené, az ő teremtménye. Isten világában az a természetes, hogy Isten teremtménye az Ő parancsait követi. Mivel mégis öntörvényű lett, tönkre is ment: istenképűsége eltorzult, a bűn rabja, és Isten számonkérése vár rá. Összefoglalva: az ember csak a Teremtőjével való viszonyon belül leírható lény; erkölcsi problémája van, és erkölcsi megoldásra vár.

2. Milyen erkölcsi elveket kövessen az ember?

A buddhizmus szerint
A kifejezetten buddhista erköcsi szabályok a megvilágosodás felé vezető úton járást segítik. Relatívak és a gyakorlathoz igazodva változhatnak, hiszen az ellentétek illúzórikus világában (igaz-hamis, jó-rossz stb.) kell őket alkalmazni, de a buddha-tudat e kettősségeken és szabályokon túl van. A laikusokra öt erkölcsi szabály vonatkozik: nem ölni, nem lopni, nem hazudni, nem erkölcstelenkedni, nem használni tudatbódító szereket; a szerzetesek továbbiakat is betartanak (pénz nem érintése, cölibátus stb.).

Megjegyzés Ha valójában csak az "egy" létezik, ami túl van az ellentétek, a kettősségek (bűnös és szent, igaz és hamis stb.) világán, akkor a jó, az igaz és a szeretet ugyanolyan illúzió, mint a rossz, a hamis és a gyűlölet. De mi az erkölcs alapja, ha a jó és rossz közötti különbségtétel képzelődés? Ha valaki a buddhatudatot megvalósítva jón és rosszon is túl emelkedik, miért tenne inkább jót, mint rosszat? Mi erre a garancia?

A kereszténység szerint
Isten parancsolatainak kell engedelmeskedni, amelyek Iste lényéből fakadnak, abszolút érvényűek, és az Istennel és másokkal való életet szabályozzák (Tízparancsolat, aranyszabály, Isten- és emberszeretet); a kinyilatkoztatott parancsolatok és alapelvek változatlanok, de minden kultúrában alkalmazhatók a mindennapi életre.

3. Miért cselekedjen az ember erkölcsösen?

A buddhizmus szerint
Külső ok: a karma törvényének és a lélekvándorlásnak a létezése (sok élet, sok lehetőség). Belső ok: az erkölcsi szabályok betartását az egyén belátására kell bízni; javasolni kell neki, hogy a saját és mások érdekében legyen erkölcsös, mert ha nem az, akkor szenvedést okoz önmagának és másoknak egyaránt.

Megjegyzés A karma mint rendszer egy személytelen, mechanikus erkölcsi világgépezet lenne, amely nem ismer kivételt, sem irgalmat, sem bocsánatot, csak következményeket, és a jóvátétel kötelességét. De ha nincs helye a megbocsátásnak, és éppen nincs lehetőség a jóvátételre, akkor mi lesz az emberi kapcsolatokkal? Ha mindenki ugyanazt kapja vissza, mint amit tett, akkor végső soron mindenki mindent megérdemel, és a bűnök vég nélkül ismétlődnek. Ha pedig a karma megkerülhető egy tudatállapotváltozással, a bűn végső soron büntetlenül marad.

A kereszténység szerint
Külső ok: a Teremtő létezése, akinek a világában csak az Ő akarata szerint lehetne és szabadna élni, illetve hogy Isten az öntörvényűséget megtorolja (az egy életért való felelősség). Belső ok: a lelkiismeret megléte mindenkiben (elnyomva vagy követve); ha ez ember öntörvényű, akkor megsérti Istent, árt másoknak és önmagának. Az Isten parancsának való engedelmesség végső és alapvető indítéka csak az Isten iránti gyermeki viszontszeretet lehet. A többi ember iránti etikus hozzáállás egyszerűen az Istennel való személyes kapcsolatból fakad: amit az ember Istentől kap, azt önkéntelenül is továbbadja másoknak.

4. Képes-e, és hogyan képes az ember erkölcsösen élni?

A buddhizmus szerint
Az embernek önerőből kell törekednie az erkölcsi jóra, és ha karmikusan érett, akkor erre képes is (jó karma: buddhista lesz, majd szerzetes lesz, és meg is világosodik). Külső segítség nincs, bár az útmutatás szükséges.

A kereszténység szerint
Isten és a segítsége nélkül, önerőből az ember nem tudja követni Isten parancsait. Csak Krisztusban hitre jutva, a bűn rabságából kiszabadulva, lelkileg újjászületve, Isten belső, átváltoztató munkájának köszönhetően képes megújult lelkiismeretének és Isten parancsainak engedelmeskedni.

Záró gondolatok a szeretetről

Buddhista felfogás szerint nincs buddhista szeretet vagy keresztény szeretet, csak szeretet van. Ezzel szemben keresztény szempontból igenis nyilvánvaló elvi és gyakorlati különbségeket lehet felfedezni a buddhista és a keresztény szeretet között. Ezek éppen a két vallás világnézeti alapjaiból fakadnak:

*

A buddhizmusban a szeretet elfogadható formája elsősorban az anyai szeretet (felelős gondoskodás), illetve a meg nem világosodott, szenvedő lények iránti együttérzés (sajnálat); a szeretet ennél bővebb vagy más értelmezése ugyanolyan illúzió, mint a gyűlölet, amelyek egyazon érme két oldalaként az ellentétek világához tartoznak, amelyen belül minden csak a saját ellentétéhez viszonyítva létezik. A kereszténység viszont azt hirdeti, hogy az ellentétek (pl. jóság és gonoszság, szeretet és gyűlölet) egymás nélkül is tudnak létezni, és egy napon a gonosz és a gyűlölet eltűnik Isten világából, mert örökkévaló csak az lesz, ami az örök Isten lényéből fakad (a jóság és a szeretet).

*

A buddhista szeretetben végső soron nincs személyes ragaszkodás, mert a hétköznapi értelemben vett én és te illúzió; így az emberekhez (vagy bármihez) való személyes kötődés karmikus terhet okoz, ami az evilági létbe kényszerít vissza, a cél pedig éppen ennek az elkerülése. Keresztény szempontból a szeretet egyik legnagyobb próbája éppen az az önfeledt ragaszkodás, amelyre a legszentebb példát Isten irántunk érzett, mindenhová utánunk jövő, keresztre is felfeszülni képes szeretete adja.

A cikk megjelent az Ökumené 2004/3-as, 56. számában.